Évnyitó
Az évnyitó az Évkör ünnepeink kezdete.
Az első évnyitó minden kisgyermek életében az egyik legmaradandóbb, legfontosabb ünnep. Ekkor nem csupán az iskola kapuját lépik át legelőször, hanem, – ki merészen, ki bátortalanul -, megindulnak egy régóta várt, hosszan kacskaringózó úton. Méltón kell hát fogadni őket.
Nagyobb iskolák esetében ez az ünnepélyes esemény az első tanítási napnál egy héttel későbbre esik. Ezen idő alatt az idősebb diákok lélekben is megérkeznek, és van idejük felkészülni az elsősök fogadására. A mindenkori második osztály, – hisz ők is “nagyok” már -, virágkaput készít, míg az idősebb osztályok valamelyike néhány dallal készül. (Szép gesztus, ha ezt a középtagozat végén járó nyolcadikosok vállalják.)
Az elsősök érkezésére virágba borul az iskola, osztálytermükben minden őket várja, még a szorgos kezű “táblatündérek” mesevilágát idéző rajz is fennen díszeleg a táblán. Bár minden készen áll, nehéz megmondani, ki izgul jobban: a kisgyerek, a szülők, vagy maga az osztálytanító. Ha a Nap, kíváncsiságtól űzötten elhessegti a felhőpamacsokat, mindenki az iskola udvarán gyülekezhet. Vállalkozó szellemű másodikosok büszkén, stabilan tartják a virágkaput, ahol az osztálytanító várja, eljöhessen végre a várva várt pillanat, és egyenként, név szerint szólíthassa osztályát, kézfogással üdvözölve és átvezetve mindenkit. Tyúkanyóként/-apóként, izgatottan számlál. Mindenkit szólított? Nem búvik meg egy kis pityergő a papája karjaiban?
Az osztály kézen fogva várja a sorsát, megilletődötten, most még a legnagyobb hangúak tekintete is a vezetőjükre tapad. Felhangzik egy dal, s ők megindulnak. A virágkapu előttük megy, büszkén, méltóságteljesen, majd megállapodik egy terem bejáratánál. Az ajtón fából faragott, szinte mágikus hatalommal bíró felirat: “1. osztály”.
Libasorban átmennek a virágok íve alatt, sejtelmesen mozdul a kilincs, és a szülők, a testvérek, a diáktársak mind künn rekednek. Odabenn pedig az osztálytanító elmondja első meséjét a kis csodaváróknak.
Szent Mihály napja
Az esztendő kilencedik hónapját a csillagászok által “Mérleg”, míg eleinktől “Szent Mihály” havaként ismerjük. Ebben az időszakban a természet elkezd befelé fordulni, amidőn egyre hosszabbodnak az éjszakák is. A Nyári- és a Téli Napforduló között állva tapinthatóvá válik a Fény és a Sötétség küzdelme. Az ember, akár Mihály arkangyal, szembeszáll az árnyakkal, teljes szívével a szellemi világ felé fordulva.
A Waldorf-iskolákban Szent Mihály-napi Bátorságpróbát szoktak tartani. Ilyenkor a szülők egy csoportja még hajnalban kialakít egy akadálypályát egy erdős területen, ahol majd a sárkány barlangja, esetleg egy billegő híd, illetőleg sok más, vitathatatlanul bátorságot igénylő feladat leküzdése várja a kicsiket. Az egyes állomásoknál fehér köveket, vagy ragyogóan csillogó, aranyosra festetteket kell gyűjteniük, amit a nap végén egy nagy mérleg serpenyőjébe tesznek. A másik serpenyőbe már előzőleg hatalmas fekete követ helyezett valaki. Így, bátorságuk és állhatatosságuk jutalmaként az egybegyűjtött kövek felemelik a sötétet, azaz megint a Fény győzedelmeskedett. Természetesen, a nagyobbaknak már korukhoz méltó erőpróbán kell átesniük: ez általában egy éjszakai túra, aminek végeztével közösen köszönthetik a felkelő napot a kicsikkel az akadálypálya helyszínén.
Szent Márton napja
Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe volt, és november közepén kezdődött el a negyvennapos böjt. Evégett az előestén hatalmas lakmározást csaptak, levágván a hízott libákat, illetve a jószág bizonyos hányadát. Persze, ennek nem csupán az evés-ivás volt az oka, hanem elsősorban az, hogy az állatokat már nem lehetett legeltetni, ám a takarmány beszerzése jelentős anyagi forrásokat igényelt.
A Waldorf-iskolákban töklámpások faragása, – ezek nem azonosak a “Halloween” szellemriogatóival -, illetőleg a Márton-napi lámpásos felvonulás szokása dívik. A gyerekek lámpácskákat készítenek az osztálytanítójukkal. Általában mindenki valamely festményét használja fel erre a célra, és gyakorta csillagok, manók kivágott, zsírpapírral áttetszővé tett képével díszítik azt. A közös esti séta általában egy erdőben vagy tó közelében zajlik. A nagyobbak Martinus életének egyes motívumait örökíthetik meg élőképekben a séta útvonalának egyes pontjain, míg az ösvény mentén, a szülők által gondosan elhelyezett, befőttesüvegekbe rakott mécsesek világítanak. A kicsik Márton-napi dalokat énekelve, osztályonként járják be az utat, s lámpácskájuk fényéből meríthetnek erőt. A felvonulás végén mindenki egybegyűlik, hogy megkapják a Márton-napi édes kalácsot. Kedves szokás, hogy ezt megosztják valakivel, aki felé szeretettel fordulnak.
Szent Miklós ünnepe
Miért tekinthetjük Szent Miklóst teljes mértékben adventi szentnek? Mindenekelőtt fontos tudni, hogy Nikolaus püspök i. sz. 343. december 6.-án halt meg Myra városában. Már evégett is jogosult az adventi időszakba történő beiktatására, ám ennél sokkalta többről van szó: az igaz hit, a szív erejéről. Bármily jó cselekedetet, csodát vitt véghez, minden tettét Jézus tanításai inspirálták, így válhatott az elesettek, a rászorulók támogatójává.
Érdekes történet szól arról, miként lett püspökké Nikolaus. Amikor Myra városában meghalt a főpap, az egyháziak összeültek, hogy új vezetőt válasszanak, azonban képtelenek voltak döntésre jutni. A legöregebb közülük álmot látott. Ebben egy hang szólította meg: “Az első ember, aki a reggeli imádság előtt a templom kapuján betér, az lesz a kiválasztott”. A jóslatot izgatottan mesélte társainak. Hitték vagy nem, minden úgy történt, amiként elrendeltetett: Nikolaus kora reggel, elsőként lépett az épületbe, a papok pedig kitörő örömmel üdvözölték Myra új püspökét.
Napjainkban a gyerekek többsége ugyan a joviális alkatú, pirosban pompázó Mikulást ismeri, a Waldorf-iskolákba mégis a lilába öltözött, süveges Szent Miklós látogat el. A zsákjában nem lapul csokoládé vagy cukorka, csupán aranydió, alma, mogyoró és mézeskalács. Igazából azonban nem ez a fontos, hanem az, amit zsákokkal fel nem mérhető szívében rak elénk: ez pedig a szeretet és a gyermekkor gondtalan öröme. A vágy, hogy mindig így legyen.
Advent
A karácsonyt megelőző négy hét a várakozás, a felkészülés, az elcsendesedés időszaka. Az idő múlását, az ünnep közeledtét jelzik az adventi koszorún sorban fellobbanó gyertyák, vagy az “angyalposta” üzenetei. A gyerekekkel adventi tálaikon munkálkodunk: az ásványvilág (kövek), a növényvilág (moha, termések), az állatok (csigaház, gyapjúállatkák), végül az ember alakja jelenik meg a kis cseréptálakban. Méhviaszból gyertyát mártunk, mely az adventi tálakba kerül majd.
Minden évben nagy örömet okoz a betlehemi pásztorjáték, ahol mindenki belebújhat az ünnep szereplőinek bőrébe: egyik nap megtapasztaljuk az angyal-létet, máskor Mária vagy éppen valamelyik pásztor kel életre bennünk. Az évszakasztalon Mária lépeget napról napra, lábai nyomát aranycsillagok jelzik – míg az ünnepre benépesül birodalma, és megérkezik a jászolhoz.
Az adventi időszak csúcspontját az óvodában az ?adventi spiráljárás? jelenti – a csoportszoba közepén fenyőágakból elkészített spirál fogadja a belépőket. A középpontjában égő gyertyánál mindannyian meggyújtjuk saját kis fényünket – egy almába állított gyertyát -, amit a spirál vonalán elhelyezett aranycsillagok helyére teszünk. Ahogy egyre többen járjuk végig a magunk útját, úgy lobog egyre több lángocska a teremben – s leszünk tanúi a Fény születésének.
Vízkereszt – Háromkirályok
A Vízkereszttel veszi kezdetét a farsangi időszak. E napon emlékezünk meg a napkeleti királyokról, Menyhértről, Boldizsárról és Gáspárról. Csillagjóslásban járatos bölcsek voltak ők, akiket Máté említ evangéliumában. Nem tudni, milyen nemzetiséghez tartoztak, és az se biztos, hogy hárman voltak, csupán az ajándékaik számából következtet erre a szöveg egyik elemzője.Az ő történetüket örökítette meg a Háromkirály-járás, ami leginkább a Dél-Dunántúlon dívott, és ez jelenik meg a Királyjátékban is.
A hagyomány úgy tartja, hogy a karácsony tizenkét napot és tizenhárom éjszakát ölel fel. Az első hat nap az óévet zárja le, míg az ünnepi időszak második fele az újat köszönti. A Waldorf-iskolákban az advent kezdetével megjelenik az évszakasztalon, vagy az osztályterem egy meghitt zugában a bethlehemi jászol. Először csak állatokat helyezünk el benne, majd a napok múlásával megjelenik Mária és József figurája a szamárral, egyre közelebb érvén úticéljukhoz. Ugyanígy feltűnnek a pásztorok, majd a királyok is. Ez a fokozatosság várakozást ébreszt a gyermekekben, és minden nap kíváncsian lesik, megszületett-e már a Jézuska.
Farsang
A Waldorf-iskola farsangja mentes a szélsőségektől: a jelmezek inkább jelzésértékűek, a hangsúly a közös mulatságon, a közös játékon van. Minden évben valamennyi osztály számára egy-egy téma köré csoportosul az ünneplés, hol vásári forgataggá, hol az elemi lények birodalmává, hol mesterségek utcájává változik az ünneplésre kiválasztott közösségi tér.
A farsang elengedhetetlen kelléke a “terülj, terülj asztalka”, főhelyén – természetesen – egy hatalmas tál farsangi fánkkal. Az ünnep végén kimegyünk az udvarra, hogy megpróbáljuk elkergetni a telet: elégetjük a télboszorkányt.
Húsvét
Míg a Waldorf-óvodákban rendszeresen megünneplik a Húsvétot, addig a Waldorf-iskolákban ez leginkább az osztálytanító döntése. Általánosan elterjedt a Húsvéti Bazár megtartása, közös tojásfestéssel, illetőleg egyéb dolgok(pl: tojástartó, horgolt vagy varrott nyuszi stb.) készítésével. Érdekes megnéznünk ennek az ünnepnek a hátterét is, a hozzá kapcsolódó népszokásokkal egyetemben, hátha valaki ezáltal jut új ötletekhez.
Húsvétkor ér véget a negyvennapos böjt, ekkor emlékezünk meg a Messiás megfeszíttetéséről és a természet újjáéledéséről. Ekként fonódik egybe a vallási és a természeti rituálé. A húsvéti tojás szintén többféle jelentéssel bír. Mi, keresztények, úgy tartjuk, a tojás piros színe Jézus kiontott vérére utal.
S hogy miért a nyuszi hozza a tojásokat? Ez a szokás némethonból indult el hódító útjára, s kialakulására többféle magyarázat létezik. Talán a legvalószínűbb pusztán a nyúl szaporaságát említi, amivel méltán kivívhatta termékenységi szimbólummá avanzsálódását.
Pünkösd
“Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele”
Így írt Balassi Bálint erről az ünnepről, és minden túlzás nélkül állíthatom, ez a három sor magában foglal mindent, amit fontos tudni róla. Persze, azért vessünk rá egy közelebbi pillantást.
A Waldorf-iskolákban a Tanári Kollégium döntésétől függ, megtartják-e, és milyen formában a pünkösdölést. Úgy hiszem, ahol lehet, érdemes májusfát állítani, a nagyobbak számára pedig feledhetetlen tapasztalat, ha sikerül megszervezni, hogy ellátogathassanak Csíksomlyóra, Erdélybe, és átélhessék a híres körmenet varázsát.
Nálunk, Szekszárdon, már hagyománnyá lett a pünkösdi kirándulás Váraljára, ahol mind az óvodások, mind az iskolások közösen játszanak, főznek, teremtve ezáltal vidám, önfeledt hangulatot.
Évzáró – Szent János napja
Ki is volt Keresztelő Szent János? Úgy is hívják, az “Elől Járó”, hisz élete munkája volt előkészíteni a Messiás eljövetelét. Úgy tarják, már az édesanyja, Erzsébet méhében megáldatott. A hajnal csillagának tiszta fényével járt Jézus ragyogása előtt, s a Jordán-folyóban ő tartotta keresztvíz alá a Megváltót.
A Waldorf-iskolákban Szent János napja igen gyakran egybeesik az évzáróval. Ugyan a páfrány virága nélkül, de mi is kincsekre lelünk: a szívünkben. Az osztálytanítók ekkor adják át a bizonyítványokat, illetőleg az általuk írott bizonyítványverseket, amik majd végigkísérik a diákokat az elkövetkezendő tanéven, apró, melengető gyertyalángként világítva meg a rejtelmes utat. Eztán megnyílnak az ajtók, és mindenki az udvarra, vagy egy előre megbeszélt helyre megy. Itt közös énekléssel, esetleg egy szülők által előadott színdarabbal ünneplik az év végét, majd sor kerül a hagyományos tűzugrásra is.
