Lengyel Ildikó

Gyermekkoromtól kezdve meghatározó szerepet tölt be életemben a természet. A föld, a fa, a növények, állatotok közelében lenni, velük munkálkodni a mindennapjaim nélkülözhetetlen része. Középiskolás és egyetemi tanulmányaimat a kertészet területén folytattam, majd pedagógusként végeztem. Jelenleg az Antropozófiai Pedagógiai Műhely kézművestanári képzésén végzős hallgató vagyok.

Faluban cseperedett gyerekként az ottani lét természetes, hétköznapi dolog volt. Felnőttként, gyermekeim nevelése során láttam meg, hogy a természethez való kapcsolódás még a falusi életben is csökken, még úgy is, hogy mi kertet művelünk, állatokat tartunk otthon.

Egyre növekvő elhivatottságot éreztem arra, hogy megoszthassam a két kezünkkel való munkálkodás

örömét a gyerekekkel. Iskolánkban 2022-től dolgozom kézműves- és kertművelés tanárként. Induláskor műhelyt alakítottunk ki a gyerekekkel közösen, ahova jó jönni, ahol jó dolgozni. A kertünket gyerek-felnőtt közös munkával építi, szépíti évről évre, ide szintén örömmel tesszük kezeinket. Vezérfonalunk a tevékenységeinkben:

„A szépet csodálni, az igazat óvni, a nemeset tisztelni, a jót körülölelni. Ez vezeti az embert az életben

célokhoz.” Rudolf Steiner

Megszakítás